Jamie Woon az A38-on

Az idei év egyik legizgalmasabb szóló debütjét Jamie Woon-nak köszönhettük. A 28 éves maláj kínai apától és skót-ír anyától származó énekes, zeneíró tavasszal adta ki beszédes című lemezét, a Mirrorwriting-ot.

Jamie Woon egy igazi tanult zenész, ugyanis BRIT School-ba járt olyanok társaságában, mint Amy Winehouse vagy Adele. Korábban az underground elektronikában utazott, még magával Burial-al is dolgozott együtt. Azóta a soul felé vette az irányt, amit nagyon is jól tett, hiszen remekül ért a szomorú balladák komponálásához. Zenéjében fontos szerepet játszanak a samplerek és az atmoszférát keltő hangok.

Olyan slágereket köszönhetünk neki, mint a Night Air vagy a Lady Luck. A Lady Luck már csak azért is fontos számunkra, mert a videoklipjét a budapesti metrón és villamoson rögzítette. Tavaly még a negyedik helyet is megszerezte a BBC Sounds Of 2011-es listáján.

Érdemes lesz pénteken ellátogatni az A38-ra, hiszen az idei év egyik legizgalmasabb felfedezettjét nézhetjük meg élőben, méghozzá zenekar társaságában.

Helyszín: A38 Hajó
Időpont: 2011.12.16 (péntek)
Jegyár: Elővételben 2500 Ft / Helyszínen 2900 Ft
Facebook event

A Budapesten forgatott Lady Luck videója:

Az idei év egyik legjobb slágere a Night Air: