Album: We Have Band – Ternion

We Have Band valahogy mindig is a legkedveltebb zenekaraink közé tartozott. Két éve jelent meg, címnélküli debüt lemezük, amelynek számait mi is hallhattuk tavaly márciusban, a Trafóban, méghozzá az Is Tropical társaságában. Egyetlen lemezük révén kénytelenek voltak összes dalukat eljátszani a rövidke koncerten, sőt állítólag Pohoda-n több számot többször is eljátszottak. Azóta eltelt egy év és elkészült második lemezük, a Ternion.

Shift méltó kezdése az albumnak, szépen lassan egymásra épül az összes hangszer és még természetesen Darren és a házaspár Dede és Thomas énekhangja is megjelenik az első számban. Az After All-ban már kezd előtérbe kerülni, az egész lemezre jellemző kísérletezgető elektronika. Természetesen popos keretek között maradtak, de korábbi munkájukhoz képest elvontabb az egész. A lemez kevésbé slágeresebb, mint a WHB. A Where Are Your People? persze kivétel, ki is került az első kislemezre. Steel In The Grove olyan, mintha csak elkezdtek volna jammelni a stúdióban, amit rögzítettek abban a minutumban. Az is biztos, hogy több indie bulin is el fog hangzani a Watertight, amelynek a háromnegyedénél kicsit meg is őrülnek Darren-ék. A Pressure On a tipikus lemezzáró lassú szám.

Valahogy különösebb változáson nem esett át a We Have Band, mégis egy sokkal jobb lemezzel tértek vissza. Reméljük majd Ternion-al is ellátogatnak hozzánk, kíváncsi vagyok milyenek lehetnek élőben az új számok. Mellesleg erre az egész lemezt meghallgathatjátok!

Megjelenés: 2011.01.30.
Műfaj: indie pop, electronic
Kiadó: Naive Records
Hallgasd meg: Where Are Your People?, Steel In The Groove, Watertight

01. Shift
02. After All
03. Whera Are Your People?
04. Visionary
05. What’s Mine, What’s Yours
06. Steel In The Grow
07. Tired Of Running
08. Watertight
09. Rivers Of Blood
10. Pressure On