The Sounds @ Dürer Kert

Ahogyan a csütörtöki The Sounds koncert közönségét megnéztem, egyből biztosra vettem, hogy nem csak én vártam tűkön ülve a banda hazai debütálását. A szőke Maja Ivarsson-ra és az őt támogató fiúkra itthon egész sokat kellett várnunk, hiszen a magyar oldalak is csak az elmúlt évben kezdtek el velük foglalkozni, különös, hogy pont a szerintem leggyengébb albumuk a Something To Die For megjelenése után. A zenekarnak ez a lemez nagyon sok új rajongót szerzett, én valószínűleg az elektronikus ütemekkel nem tudok azonosulni a zenéjükben, bízom is benne, hogy következő albumnál ezt már elhagyják.

A bulit magát már novemberben meghirdették, nyilván jó előre le kell szervezni őket, hiszen legszívesebben az USA-ban turnéznak, ott van a legerősebb rajongói körük. A legújabb európai turné keretén belül most végre hozzánk is eljutottak, és elhozták magukkal a San Franciscó-i The Limousines-t is. Róluk olyan pozitív véleményem nincsen, az első albumuk egyáltalán nem tetszett, a koncertjük számomra egyetlen értékelhető pillanata a Paul Simon „You Can Call Me Al” feldolgozás volt (csekkold még: Cut Copy – Take Me Over) Egyik haverom nagyon bírja őket, szerinte remek buli volt, éppen ezért nem mondom, hogy nincs igaza, csak nekem nem jött át annyira.

The Sounds-ra nem is kellett sokat várni, a „limuzinok” után egész hamar húrok közé csaptak. Fura volt őket ilyen kis színpadon látni, bár nekik meg az lehetett különös, hogy egy maroknyi embernek játszanak a többezres tömeg helyett. Bemelegítésnek az It’s So Easy című számot választották, aztán indítottak az új albumos számokkal, mint pl. a Dance with the Devil, Something to Die For. A negyedik albumról egyébként még hallhattuk a személyes kedvencemet a The No No Song-ot is, a The Best Of Me-t viszont hiányoltam. Majd jöttek a kötelező slágerek Living in America, Painted by Numbers, Song With a Mission) Látszott rajtuk, hogy ezeket a számokat tényleg átéléssel tudják játszani.  Szerencsére az all-time favoritomat is eljátszották , a No One Sleeps When I’m Awake-t. Anno a Midnight Sun-t (ezt nagyon hiányoltam) meg a Night After Night-ot is csak Maja adta elő egy lassú blokkban Jesper zongorakíséretével. Az előbbit most azonban nem hallhattuk. A Dorchester Hotel után jött egy rövidebb szünet majd visszajöttek a kötelező Tony The Beat-re, majd végül a megszokott Hope Your Happy Now szólt. A zenekar teljesítményére amúgy panaszunk nem lehet, bár ilyen fárasztó koncertezés után nem csodálom, hogy néha kicsit jobban elszáll a pár évvel ezelőtti folyamatos lelkesedésük. A közönség rendesen hozta az elvárt színvonalat, „hiányoltuk” is a magyar indie bulikról a vergődő tinédzser lányokat és az önjelölt androgün divatdiktátorokat. Elvégre 4500 Ft-ot tényleg csak annak ér meg a koncert, aki szereti őket, a többieknek marad a Facebook attend gombja.

Összességében, bár én eléggé elfogult vagyok, az este 9/10 nálam, a mínusz 1 pont azért, mert a merch standnál már kifogytak a legtöbb ruhából, bár egy fehér Better Off Dead pólót 6000 Ft-ért így is sikerült szerezni gyűjteménybe, míg a CD-ket 3000 Ft-ért árulták egységesen.
Köszönjük a Skalar Music Hungary-nek az estét, várjuk a következő bejelentést, ha a képlet változatlan marad, akkor az a banda valamikor tavasz végén fog hozzánk eljönni.

Írta: Daniel Majoros