dEUS az A38-on

Picture of dEUSA legendás belga dEUS már rengeteg tagcserét megélt, de így is az elmúlt húsz év során mindig a toppon voltak. Pár évvel ezelőtt már sokan láthatták a Szigeten az együttest, de még sose kerülhettek az itthoni rajongók ilyen közelségbe velük, mint a most szombati klubkoncerten.

Természetesen leginkább a tavalyi lemezüket, a Keep You Close-t turnéztatják, de valószínűleg korábbi slágereiket is elhozzák majd. Miért is ne, hiszen mindig is az indie színtér jelentős képviselői voltak, még annak a hat év szünetnek ellenére is.

Legutóbbi lemezükön minden “dEUS-os elem” szerepelt. Kellő mennyiségű rockot kevertek össze elektronikával, amelyből fantasztikus pszchidélia alakult ki. Persze énekesünk, Tom Barman sajátos vokálja nélkül el se lehetne képzelni őket. Legutóbbi slágerük is, a Ghost csak alátámasztja ezeket (a klipet lejjebb megtaláljátok).

Előzenekarként a szintén belga Little Trouble Kids és az örmény Wattican Punk Balett fog fellépni.

A Soundkitchen tudja, hogy mi kell a zene szerelmeseinek, a tavalyi Lamb koncert után már egyszer be is bizonyította jó ízlését. Valószínűleg a most szombati estével csak tovább fogja erősíteni ezt, de a dEUS-ról se feledkezzünk meg, mert a fellépésük után biztosan nő majd a rajongótáboruk.

Helyszín: A38, Budapest
Időpont: 2012.03.03.
Jegyár: elővételben 6400 Ft / helyszínen 6900 Ft
Facebook event