Carbovaris lemez nyereményjáték

Múlthéten jelent meg a Carbovaris második lemeze az A Very Milos Holiday, amelyet most két szerencsés olvasónk haza is vihet a srácok jóvoltából. Az albumnyitó Sunrise-hoz a megjelenéssel egyetemben a klip is megérkezett, de a klip megtekintése mellett, mind az öt számot meghallgathatjátok nálunk is. A pénteki székesfehérvári koncertjük mellett az IndieClubszervezésében immár második alkalommal fognak ellátogatni az esztergomi Kaleidoszkóp Házba a Ludwig Van’s társaságában, ahol garantáltan hallhatjátok majd az új számokat, természetesen a korábbi indie slágereikkel együttesen. Continue reading

Lana Del Rey – National Anthem

Amint már jó ideje kiderült, Lana Del Rey legújabb klipjében Jackie O-t alakítja és férjét, John F. Kennedy-t pedig az ifjú rapper A$AP Rocky játsza. Természeten a történetben az amerikai elnök meggyilkolása valósul meg, de sokkal inkább egy szerelmi történet, az ami megelevenedik előttünk, és amely sajnos tragédiába torkollik. A tegnapi trailer után ma már meg is érkezett a majdnem nyolc perc hosszú klip. A National Anthem – amely az idei Born To Die című debüt lemezéről származik – videóját Anthony Mandler rendezte, aki korábban már dolgozott együtt a Muse-al és The Killers-el is. Continue reading

The Vaccines lemez hírek

Picture of The Vaccines

Szeptember 3-án érkezik a The Vaccines második lemeze, amely a tavalyi What Did You Expect From The Vaccines? folytatása lesz. A The Vaccines Come Of Age-et Ethan Jones (Kings Of Leon, Laura Marling) producerelte. Múlthéten egy öt számos EP-ét is megjelentettek, amelyen Brighton-i fellépésük felvételei szerepelnek és inneningyen le is tölthetitek. Nem győzzük elégszer mondani, hogy a négyes az idei Szigeten is fel fog lépni, addig is tanulmányozzátok a számlistát és a lemezborítót. Continue reading

Hadouken! – Bad Signal

Picture of Hadouken!

Csütörtökön már harmadik alkalommal fog fellépni Magyarországon a Hadouken!,ezennel a Volt Fesztivál rendezésében. A hazai rajongóknak feltétlenül érdemes még a koncert előtt jó párszor meghallgatniuk legújabb dalukat, a Bad Signal-t – amelynek ma meg is érkezett a klipje -, hiszen valószínűleg nálunk is elő fogják adni. Lassan már jöhetne a zenekar harmadik lemeze, hiszen a For The Masses óta rengeteg számot adtak ki – gondoljunk csak a Parasite-ra -. Egyébként augusztus 5-én fog megjelenni a kislemez. Continue reading

Bazant Pohoda 2012 programajánló – 1. nap

Jövőhéten mi is elzarándokolunk a szlovákiai Bazant Pohoda-ra, amely az északi szomszédunk egyik legnevezetesebb fesztiválja. Trencsén repülőterére évről-évre egyre többen látogatnak el és ez nem is meglepő.Természetesen minden korosztály megtalálhatja a saját érdeklődésének megfelelő kikapcsolódást, de igazán a fellépők sora az, ami minket a legjobban érdekel.Az itthoni indie zene kedvelők minden évben irigykedve nézhetik a fellépők sorát, hiszen rengeteg friss és klasszikus előadó és zenekar szerepel a fesztivál programkínálatában. Még mielőtt kimennénk, szeretnénk egy kis programajánlót adni, hogy melyik nap mire érdemes ellátogatni. Continue reading

A Soundkitchen és az IndieClub bemutatja: Dav

Az e heti Soundkitchen Istállóban a magyar alternatív szcéna felé kacsingatunk a Dav bemutatásával. A zeneszerző-multiinstrumentalista Szesztaly Dávid gyermekkora óta a zene szerelmese, így nem is meglepő, hogy 2005-ben megalapította Dav-ot. Számait maga szerzi és a dalszövegeket is saját maga írja. Mint már említettük nagy összességében az alternatív rock kategóriájába illeszthető zenéjük, de nyugodtan mondhatjuk rá a pszicho jazzt is, amely bizarr szövegekkel van megspékelve.

Legutóbbi lemezét, a Nyíliket már Németh Csabával (dob) és Szerető Dániellel (basszusgitár) – akikkel már korábban is közösen koncertezett – együtt vette föl, amely mellesleg a DDK Records-nál jelent meg. Legutóbbi koncertjeiken már állandó tagként Mizsei Zoltán (billentyűk) és a Wattican Punk Ballet gitárosa, Karen Arutyunyan is megjelent.

Az utóbbi időben Csabi és Dávid közösen ad akusztikus koncerteket a kisebb kávézókban és kocsmákban, hogy így is terjesszék a Dav hírét. Legközelebbi koncertjük június 30-án a Gondozóban lesz.

Hely: Budapest, Hungary
Műfaj: alternatív
Lemez: Dav – Nyílik
Facebook

Snoop Dogg és SebastiAn a Szigeten

Picture of Sebastian

A legutóbbi Sziget nevek nem éppen az indie szcéna szerelmeseinek kedveznek, de ilyen sok remek bejelentés után már eltudjuk nézni a szervezőknek. Ezúttal a 90-es évekből hívtak el pár előadót, többek közt fellép majd Snoop Dogg, a Sum 41és a Leftfield is jön a huszadik Szigetre. A Sebastian szeretnénk kiemelni, hiszen a francia Ed Banger Records (Justice, Cassius) egyik legjobb előadója.