A Soundkitchen és az IndieClub bemutatja: EZ Basic

Ezen a héten a hazai indie-színtér talán egyik legismertebb zenekarát szeretnénk bemutatni a Soundkitchen Istálló szériánkban, az EZ Basic-et. Szarvas Árpi és Pesztalics Dániel még anno 2004-ben alapította meg Szegeden az akkor még hálószoba-zenekarként működő felállást, amellyel szerették volna meg teremteni itthon is az indie pop reneszánszát.

Természetesen még fiatalabb koruk legnagyobb zenekarai, mint a Primal Scream vagy a Jesus & Mary Chain voltak rájuk hatással. Nem voltak kispályások, hiszen már első évükben az A38 színpadán léphettek fel. Dobosuk, Tóth András csatlakozásával már külföldi fesztiválokra is eljutottak, majd 2007-ben megjelent első lemezük, a Hocus Focus.

2008-ban már második lemezük munkálataiba fogtak bele, méghozzá a brit producer, George Shilling (Blur, The Fall) segítségével, amely még abban az évben megjelent Hello Heavy cím alatt. Ezzel a lemezzel még a Placebo előtt is felléphettek a Papp László Sportarénában.

Idén ha nem is új albummal, de egy öt számos kislemezzel és egy vadi új hangzással tért vissza az Ez Basic. Változatos gitárpop zenéjét ezúttal 60-as évekbeli zenei hatásokkal flörtölő, rádióbarát dalokra cserélte. Legközelebb holnap a Mappa Club-ban tekinthetitek meg a zenekart.

Műfaj: indie
Lemez: EZ Basic – Memories Of Spring

Advertisements