Mac DeMarco @ Kuplung

A kuplung üressége és annak területére be nem engedett ásványvizem elvesztése miatt érzett szomorúság annyira lefoglalt, hogy nem sikerült elérnem az első zenekart. Na, jó ez így nem igaz, de szerintem jogosan fogok mindent a Kuplungra, ahol az egyik pultban 460 egy hosszúlépés, a másikban pedig csak kétszáz valamennyi, de minden más ital is pont beleesik a drága kategóriába, a hangosítás rémes és a hely maga nem nyújt semmit. Szóval, az első bandáról sajnos lemaradtam, pedig érdekes módon ebben is a kedvenc indexes riporterem a basszusgitáros.

A Sean Nicholas Savage Band-nél már hallhattam, hogy vagy a hely adottságai miatt, vagy a hangtechnikus miatt, vagy a kettő fúziója miatt egy középiskolai tornateremben megrendezett Ki Mit Tud is jobban szól – a színpad fölé színesben kis is van ragasztva egy „KI MIT TUD” felirat. Sean Nicholas viszont annyira elragadó volt az esküvői-szinti-pop stílusban előadott számaival, hogy még a karaoke hangulat sem zavart senkit, inkább csak az, hogy tompán és jelentéktelenül szól, valami olyan mély tartományban, amit a beszélgető közönség kicsit néha el is nyom. Nekem viszont tényleg tetszett és arra gondoltam, hogy pont ez tetszik a Kisses dalaiban is, ez a klasszikusnak nevezhető, komolykodó énekstílus. Mac DeMarco-t sem sikerült elrontani az ordenáré hangzással, kivéve azoknak a barátaimnak, akik nem ismerték a dalokat – ők el is mentek hamar és így le is maradtak arról az afférról, ahogy a kidobók küzdenek az „Ode to Viceroy” című dalnál, a 90%-ban cigire gyújtó közönséggel. Vicces volt: mindenkinek rácsaptak a kis kezére.

Mac jól ismert őszinte stílusa szerencsére volt annyira lebilincselő, hogy végighallgattam a koncertet, de azért erősen kellett koncentrálnom, hogy közben fejben halljam az eredeti dalt is, ne csak azt a morajlást, amit a teremben lehetett hallani. Mac a szokásos 30 dolláros gitárján, túlméretezett pólóban játszotta zseniális gitárszólóit. Mindent eljátszott amit szeretünk, én most hallottam először a “Rock and Roll Night Club”-ot torzított ének nélkül és így is nagyon jó.

Koncert után volt szerencsénk beszélgetni kicsit Mac-el és tényleg pont olyan, mint amilyennek tűnik: normális és kedves, közvetlen. Bánatára Kiki barátnőjét otthon hagyta, de köszöni, jól van és megnyugtatott; a turné alatt azért volt olyan hely, ami rosszabbul szólt, mint a Kuplung.

Reméljük a jövőben hasonlóan izgalmas koncerteket fog szervezni a Holalo csapata.

Írta: Tóth Attila Pál