Újabb szünetet tart a Bloc Party

Mint ahogy az Intimacy turnéja után, úgy most is hiátusba vonul a Bloc Party négyese. Való igaz, hogy negyedik lemezük, a Four nem hozta meg a várt sikert, így egy év után újra mindenki a saját projektjeihez fog visszatérni. Még a nyarat végigturnézzák, úgyhogy érdemes lesz elkapni őket a szomszédos Pohoda és Exit fesztiválokon, hiszen meg van annak is az esélye, hogy utoljára látjuk együtt a 2000-es évek egyik legnagyszerűbb indie zenekarát.

Gitárosuk, Russel Lissack a következőket mondta a Guardian-nak: “Legalább fél év, vagy egy év, akár két év is, nehéz megmondani. Amint abbahagyjuk mindenki elkezdi a saját dolgát.”  Továbbá hozzátette: “Eléggé jellemzőek a kapcsolataink a zenekarban. Talán egyszer adunk egy remek koncertet és a csúcson érezzük magunkat, de aztán másnap egy kis dolog miatt mindenki utálni fogja a másikat”

A szomorú hírek mellé, azért érkezett egy jó is, ugyanis a nyár vége fele meg fog jelenni egy hat számos EP-jük.