Splashh, Charlie Boyer & The Voyagers, The Wytches @ The Garage, London

Csütörtök este végre elérkezett az idő, hogy belevessem magam a londoni koncertvilágba. Első alkalommal sikerült elcsípnem a Splashh fellépését, amely kisebb fesztivállá alakult az este folyamán, hiszen előzenekarként három izgalmas új csapat, pontosabban a Charlie Boyer & The Voyager, a The Wytches és a Shy Nature is játszott még.

Az estét a Shy Nature kezdte, amelyről eddig őszíntén szólva semmit sem hallottam. A fellépésük egy ígéretes csapatot tükrözött, de semmi egyediséget nem találtam a zenéjükben. Tipikus indie pop dalokkal szórták a közönséget a harminc perces játék- idejük alatt, arról nem beszélve, hogy az énekesüknek teljesen ugyanolyan énekhangja van, mint a Mystery Jets-es Blaine Harrison-nak. Ha talán az említett zenekar már nem lenne a színen, akkor azt is mondhatnánk, hogy legalább van egy újabb reinkarnációja, de így csak egy gyenge koppintás.

The Wytches, The Garage, London P7

Ellenben a The Wythces triója egy nagyon is izgalmas zenekar, és több mint valószínű, hogy 2014 egyik nagy dobása lesz. A brightoni csapat hangzásvilága, olyan mintha a White Stripes és a korai Horrors összehozott volna egy szerelemgyereket, aminek eredményeképpen létre jött ez a “szörnyszülött”. Ezt a szót pozitív értelemben kell venni, ugyanis az alig pár kislemezzel rendelkező csapat képes olyan extázisba hozni a közönséget, amelyet még soha nem láttam kezdő zenekaroknál (lehet, hogy ezt itt megszokott, de nekem új volt). Persze zenéjük nem éppenséggel egy könnyen fogyasztható darab, gitárjaikat nem kímélő zajos garázsrockjukra mégis nagyon vevő volt mindenki – persze biztos a NME hype-ja is besegített a dologban -. Mindenesetre azt mondom, hogy kíváncsian várom első lemezüket, és akkor eldönthetjük, hogy van-e jövője a bosziknak vagy nincs.

Charlie Boyer And The Voyeurs, The Garage, London P5

Harmadik zenekar a Charlie Boyer & The Voyagers volt. Ők már túl vannak debüt lemezükön, amely idén tavasszal jelent meg, ennek ellenére különösebb reklámot nem kapott és őszintén szólva még én se nagyon hallgattam meg. Talán jobb is, hiszen tulajdonképpen egy újabb Toy és más hasonló pszichedelikus rockban utazó bandák keverékét láttam, akik fele annyira sem érdekesek vagy egyediek. Természetesen a közönség hölgy tagjait nem zavarta a dolog, mivel a dalok inkább őket szólították meg. Nem mondom, hogy unalmas volt a fellépésük, de az őket megelőző Wytches-ben sokkal több potencia volt, mint ebben az ötösben. Talán még kell pár év nekik, mire zeneileg is megérnek a feladathoz, hacsak nem tűnnek el a süllyesztőben addigra, mert ez a hullám is kezdi elveszíteni az újdonság varázsát.

Tíz óra fele végre az este fénypontja, a részben új-zélandi, de már inkább brit székhelyűnek számító Splashh következett. Nyáron jelent meg Comfort című első lemezük, amelyből valóban csak úgy áradt a nyári napsütés. Majdnem egy óra erejéig újra azt hihettük az esős őszi időben, hogy újra itt van a nyár köszönhetően a csapatnak. Amint a színpadra léptek egy percig sem tököltek, egyből szünet nélkül el is játszották a Washed Up-ot és a Lemonade-ot, tökéletes kezdésként. Teljes lemezüket eljátszották, a legnagyobb ovációt természetesen eddigi ismertebb dalaik, a Vacation és az All I Wanna Do szerezte meg, amelykre a tömeg egy emberként ugrált. Ráadásul egy vadi új számot is hallhattunk, amely akár már egy jövőre érkező második albumot is jelenthet, mindenesetre így első hallásra egyik legjobb dalukat írták meg. Frontemberük, Sasha Carlson folyamatosan kérte a szervezőket, hogy kapcsolják le a megvilágítást, de igazából fölösleges volt, mert a háttérben lévő bénácska kivetítést a helyükben nem tettem volna középpontba (érdekes a Szigeten a Tame Impala-nak is hasonlóan béna vetítése volt, biztos valami új divat ez…). A Need It-el zárták koncertjüket, de az alig három perces számot legalább vagy tíz percesre nyújtották, kábé már azt lehetett hinni, hogy nem akarják abba hagyni a játékot, amit teljesen meg is értettem.

Miután vége lett a koncerteknek elégedetten hagytam el a Garage helyszínét, hiszen öröm volt látni a rengeteg otthoni koncert után, hogy van a világon olyan hely (London), ahol nem kell, hogy a zenekarod már legalább tíz éve a fronton legyen vagy legalábbis világszerte ismert legyen ahhoz, hogy egy telt házas koncertet össze lehessen hozni, arról nem is beszélve, hogy a jelenlévők is nagyon élvezték a dolgot.