The Veils az A38-on

A személyes és karakteres gitárpopot játszó Veils régóta a kritikusok és bloggerek kedvence, és most élőben is kiderül, hogy a zenekar lemezeit kísérő lelkesedés teljesen megérdemelt. A karizmatikus énekes-gitáros és zseniális dalszerző, Finn Andrews vezette együttes egyszerre érzelmes, melankolikus és elsöprően dinamikus produkciója valóban egyedülálló. Előttük a kitűnő honi pszichedelikus indie-rock zenekar, a Tea Road melegít be.

Az egykori XTC- és Shriekback-billentyűs Barry Andrews fia, Finn Andrews eredetileg festőnek készült, de az Új-Zélandon eltöltött évek során inkább a helyi folk-pop színtér felé fordult az érdeklődése, ami megmaradt azután is, hogy 18 éves korában visszatért Londonba. Itt alakította meg a Veils első formációját, és szerencséjére összeakadt a brit producerzsenivel, a Rough Trade-et igazgató Geoff Travisszel. Hosszú és viharos alkotói munka után készült el az első lemez, amit a kritika nagyon jól fogadott, és úgy tűnt, hogy a Veils a Rough Trade akkori két gitárpop-sikersztorija, a Strokes és a Libertines nyomába ér.

Ám mindenki megrökönyödésére Andrews alig pár hónappal a lemez megjelenése után szélnek eresztette a zenekari tagságot, és a még mindig csak alig húszéves fiatalember a nevet megtartva új társakat verbuvált, egyenesen Új-Zélandról, zömmel egykori iskolatársai személyében. A velük felvett és a Rough Trade-nél megjelent második lemez, a Nux Vomica azóta is etalon minden indie-történeti kézikönyvben. Itt derült ki, hogy Andrews érett, gazdag világú, zseniálisnak is nyugodtan nevezhető dalszerző, aki a Nick Cave-es, Bad Seedses sötét, örvénylő rock and rolltól az apától örökölt újhullámig mindent a maga képére formál, és ebből a változatosságból képes egységes világot gyúrni.

A Veils azóta többé-kevésbé állandó felállásban működik, úgyhogy a budapesti koncerten nagy örömmel üdvözölhetjük nem csak az energikus dalszerző-frontembert, hanem korunk popzenéjének egyik legkúlabb basszusgitáros-csaját, Sophia Burnt is. Az együttes a tavaly megjelent legutóbbi album, a sokatmondó című Time Stays, We Go (Az idő marad, mi megyünk) kissé elhúzódó európai turnéjának részeként ejti útba az A38 Hajót, így végre a Veils igazi közegében, egy bensőséges klubkoncerten láthatjuk korunk egyik legjobb énekes-dalszerzőjét, a fejéről lerobbanthatatlan kalappal együtt.

Helyszín: A38, Budapest
Időpont: 2014.04.19.
Jegyár: elővételben 3000 Ft / helyszínen 3500 Ft
Facebook event

Diszkográfia:

– The Veils – The Runaway Found (2004)
– The Veils – Nux Vomica (2006)
– The Veils – Sun Gangs (2009)
– The Veils – Time Stays, We Go (2013)