Best Of 2014 – 3. rész

A mostani részben lássuk 2014 poposabb felhozatalát, amelyben főleg a női előadók domináltak és részben a mára már inkább mainstreamnek nevezhető indie zenekarok.

Continue reading

Advertisements

Best Album Artworks Of 2014

best of 2014

 

Szokás mondani, hogy ne ítéljünk meg egy könyvet a borítójáról, pedig a külső igenis sokszor számít, főleg a lemezeknél, hiszen egyenlő művészi értékkel rendelkezik, mint maguk a dalok. 2014-ben sem maradtunk igazán különleges borítók nélkül (bár a tavalyi felhozatal jobb volt), amelyeket szívesen elfogadnánk poszter formájában is.

Continue reading

Best Of 2014 – 1. rész

Idén sem feledkeztünk meg az év legjobb klipjeinek/dalainak összeválogatásáról, amelyet négy részben fogunk tálalni az IndieClub-on. Szokás szerint első körben az olyan klipeket vettük elő, amelyek a zenészekre fókuszál, miközben előadják magát a dalt. Olyan előadók playbackeltek idén a vászon előtt, mint az Interpol, a Merchandise vagy a Childhood.
Continue reading

Best Albums Of 2014: 50-31.

best of 2014
Lassan itt van 2014 vége, úgyhogy szokásunkhoz híven idén is összefoglaljuk az év legjobb zenéit. Sajnos annyira nem éreztük erősnek az idei felhozatalt, mint a 2013-ast, de így sincs okunk panaszra, hiszen rengeteg pazar lemezt hallgathattunk rongyossá. Legelőször tekintsétek meg 50-es listánk utolsó húsz helyezettjét, majd hallgassátok meg válogatásunkat is a végén!

Continue reading

Best Albums Of 2013: 10-01.

Untitled 3

Elérkeztünk év végi listánk legjobb tíz lemezéhez, amelyel egyetemben le is zárjuk 2013-as Best Of írásainkat. Az biztos, hogy ez az év nagybetűs év lesz a zenetörténelemben, de ha nagyon őszinték szeretnénk lenni, az-az igazság, hogy idén nem volt egy igazán kiemelkedő lemez sem csak csupa remek album között. Félre értés ne essék imádtuk az idei termést, ha legalább fele ennyi jó lemez lesz jövőre hálásak leszünk a zene istenének, és ahogy eddig a naptárunk mutatja 2014-ben sem fogunk unatkozni.

Continue reading